Lesújtóak a fejlemények Kenderesi doppingügyében: „a CAS nagy úr, azt tesz, amit jónak lát”

2024. december 13. 07:59

A Magyar Antidopping Csoport vezetője, Tiszeker Ágnes szerint a sportolóval szemben is úgy lenne fair, ha végre lenne egy tiszta, egyértelmű döntés.

2024. december 13. 07:59
kenderesi_tamas_hangzhou_20181211-2

Mint arról beszámoltunk, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) még mindig nem döntött a doppingvétséggel gyanúsított olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás ügyében, a magyar úszó azonban már feltűnt a Duna Arénában, ahol a rövidpályás világbajnokságon induló sporttársai nagy szeretettel fogadták.

Az úszócsapatból Kapás Boglárka és Telegdy Ádám is átölelte Kenderesit, aki már nagyon várja a CAS döntését. A szervezet azt ígérte, januárban hozzák meg a jogerős döntést az ügyében.

Ezt is ajánljuk a témában

Mint ismert, az olimpiai bronzérmes, Eb-ezüst- és bronzérmes úszót 2022. év végén gyanúsították meg doppingvétséggel. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) illetékesei a 2017-ben levett mintáit ismét megvizsgálva, illetve biológiai útlevelét tanulmányozva 2022-ben eltérésekre figyeltek fel korábbi hematológiai paramétereihez képest.

A történtekről elsőként épp a meggyanúsított sportoló tájékoztatta a nyilvánosságot. Kenderesi Tamás akkor is tagadta a doppingvétséget, és azóta is konzekvensen kitart a véleménye mellett.

Az M4 Sport most megkérdezte az ügyről Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport vezetőjét, aki sokat sejtetően úgy fogalmazott, a CAS nagy úr.

„Megvolt a tárgyalás, Tamás és a védőcsapata elmondhatta az álláspontját, és mi is megmutathattuk a sajátunkat. Nem nagyon volt ebben választási lehetőségünk, hiszen a WADA szakértői szedték ki Tamás mintáit, és mondták azt, hogy ebben eltérés van. A CAS, azaz a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság döntése előtt vagyunk, de mi is nagyon szeretnénk már pontot tenni az ügy végére, és a sportolóval szemben is úgy lenne fair, ha végre lenne egy tiszta, egyértelmű döntés.

Ez egy bíróság, ők akkor döntenek, amikor jónak látják, nem befolyásolhatók, a CAS nagy úr, azt tesz, amit jónak lát”

– jelentette ki Tiszeker Ágnes.

Fotó: Derencsényi István/MÚSZ

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2024. december 13. 11:48
"Tanár úr, kérdésem volna...", akkor most a Magyar Antidopping Csoport egy NGO? Netán a sport "Négymancs" szervezete? A külföldiekről nem is beszélve.
rizotto
2024. december 13. 11:45
Ezzel szemben, aki látható külseje és laboratóriumi adatok alapján is férfi, az nyerhet olimpiai aranyérmet női ökölvívásban. Elmegy a WADA a statisztikai modelljével a picsába! Az ő modellje alapján is a biológiai útlevél eredmény lehetséges doppingolás nélkül is, de kicsi a valószínűsége. Bizonyítsa a sportoló a tisztaságát! Lehetetlen. Ezzel az aljas húzással egy sportoló csúcsteljesítményre képes időszakát veszik el, még ha utána ejtik is a vádat.
bagoly-29
2024. december 13. 11:33
Ja, de nem kellett volna jó pár vérminta adatait kihagyni a biológiai útlevélből!
madre79
2024. december 13. 11:15
Az úszószövetség miért nem segít neki? Nincs elég ügyvéd? vagy szakember? Gyalázat, amit ezzel a gyerekkel csinálnak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!